És kezdődik újra. Pedig azt hittem elveszett....

Hogy mi is kezdődik? Semmi más, mindössze csak az ÉLET. Egy új tavasz, egy új nyár, talán most már úgy, hogy a lelkem szabad lesz. Megszabadul TŐLE, még ha ezt jelenleg nem is érzem minden tekintetben feltétlen így. Valami most hétvégén elkezdődött, aminek a végén remélem ott lesz a régi énem. Mikor még félisten voltam...  

Csütörtök reggel 07:30. A motor felpakolva, az út padkán ülök, szívom a cigim és várok. Várok a barátaimra, hogy elindulhassunk valami felé, ami a télen nagyon de nagyon hiányzott. 

Az út eseménytelenül telt. Az a 120 km pillanatok alatt elfogyott és már ott is voltunk. Abban a nyugat magyarországi buliban ahol egyszer valami elkezdődött majd pár évre rá véget is ért. És én minden egyes évben várok valamit ettől a bulitól. Az nem tudnám megmondani mit, de valamit nagyon. Talán azt ,hogy erre a pár napra, az lehessek aki a lelkem mélyén mindig is voltam és vagyok is. 

Már reggel 10 órakor nekiáltunk inni. Csak szépen finoman, nem gyorsan, inkább csak iszogatni, elütni valamivel a napot. Sorban érkeztek az ismerősök, barátok, volt akivel fél éve nem találkoztunk, mégis úgy köszöntöttük egymást mintha tegnap váltunk volna el. Az ilyen helyeknek és rendezvényeknek varázsa van. Az illatok - szagok, a színek, a hangok, az érzések. Sehol máshol nem érezni ezt. 

Közeledett az este, lassan kezdődtek a koncertek. Én csak jöttem - mentem a táborban, beszélgettem, iszogattam, jól érzetem magam. Kezdetem már kicsit ittas állapotba kerülni, hála az egész nap folyamatosan fogyasztott mindenféle alkoholnak. Majd úgy dönötttem bemegyek a nagy sörsátorba, mindjárt kezd az egyik kedvenc zenekarom koncertje.

Álltam a kezdésre várakozó tömeg mögött az egyik hátsó sorban. Szívtam a cigim, ittam az italom, és nem gondoltam semmire. Csak álltam és éreztem, hogy ez most jó, nagyon jó. Itt lenni, sok sok hasonló érzésű és gondolkodású ember közt. Majd pár perc múlva odajött hozzám és srác és egy lány. A srác bemutatkozott, majd beszélgetni kezdett velem. Ő már pár éve "lát" engem itt, gondoltam ismerkedjünk össze, beszélgessünk kicsit, stb. Beszélgetni kezdtem velük, amíg el nem kezdődött a koncert. Majd ott maradtak a közelemben mikor már szólt a zene. Azt hittem a lány a barátnője, gondoltam elvannak, jó fejek, amúgy is szeretek új ismerősöket szerzezni. Aztán kiderült nem egészen úgy van minden ahogy gondolom...

A lány valahogy mindig a közelemben volt. Hol jobbra hol balra, de közel. Ahányszor elővettem egy cigit, már adta is a tüzet. Majd a kb ötödik "tűzadásnál" mondtam neki: "Ha mégegyszer tüzet adsz, akkor innod is kell velem valamit..." A válasz a "minek addig várni erre" volt, kézenfogott és mentünk is a pulthoz. Vettünk két italt és leültünk kicsit beszélgetni egy asztalhoz. Hogy miről beszélgettünk nem igazán emlékszem, csak arra hogy folyamatosan mosolygott és nevetett. Kiderül, nem a srác barátnője, csak jó haverok, a legjobb barátnője a srác párja. Hoztam az italokat, elvoltunk együtt. Majd megszólalt egy lassú dal, és elhúztam magammal táncolni. Úgy táncolt mint valami istennő. Úgy ölelt mintha utoljára ölelne bárkit is a világon. És a szeme lángolt. Úgy lángolt mint NEKI annak idején a múltban. Láttam benne, amit folyton keresek, azt, hogy AKARLAK...

A koncertnek vége lett, átmentünk a másik sörsátorba, éhes volt, enni szeretett volna valamit. Vettünk valami moslék sültkrumplit. Leültünk, ő már az ölembe és enni kezdett. Pontosabban én kezdetem el etetni, egyesével azzal a szarral. Mint valami játék, olyan volt. Majd a tányér krumpli felénél járhatott, mikor egymásnak estünk. Ott a sörsátorban az asztalnál. Annyira szenvedélyesen és tüzesen, mint már nagyon régóta senkivel sem. A csókja, az érintése, minden olyan volt, mintha örökké ezt csináltuk volna... 

Távoztunk a sátram irányába. Mivel azt mondta elhagyta a kocsi kulcsát, felajánlottam aludhat velem ma este. Mire a sátorhoz értünk már nagyon nagyon részegek voltunk mindketten. Köszönhető ez annak, hogy útközben legalább tíz ismerőssel találkoztunk, akikkel mindeképpen inni kellett valamit, mindeképpen beszélgetni pár mondatot, így a kb. kétszáz méteres utat majd háromnegyed óra alatt tettük meg. Elértünk végre a sátorhoz, bemásztunk és én felajánlottam minden meleg és a komfortomat szolgáló ezközt neki. Így a matracot, hálózsákot, meleg pulóvereket. Nekem maradt egy poló, egy kopott bőrzsdeki, és a csupasz föld, az 5 fokos május eleji éjszakában. Próbáltunk öszebújni, de nem fértünk el, így feladtam a dolgot. Majd negyed órára rá feküdtem a dzsekimben hanyatt a sátorban a kemény földön, néztem a plafont és úgy éreztem: a kurva életbe, újra ÉLEK...

Semmi sem történt éjszaka. Csak annyi hogy reggelre kékre fagytam, de szexuális tartalmú cselekmény semmi. A hideg már reggel hét órakor kiűzött a sátorból. Ő még nyakik betakarózva aludt. Néztem miközben alszik. Néztem milyen gyönyörű. És nem lett az enyém. Nem azért mert nem akarta, vagy én nem akartam. Ez az éjszaka így volt tökéletes. Kimásztam a sátorból és elindultam beszerezni az első italom...

Mire visszaértem már ő is felkelt. Ült a padon kortyolgatta a kávéját, szívta a cigijét és mosolygott. Majd felállt, megölelt és elbúcsúzott. Hazautazott, többé nem láttam, és valószínűleg nem is fogom.

De segített. Örökre hálás leszek neki ezért. Hogy akkor éppen ott mikor vele voltam, ne gondoljak RÁ. Ne gondoljak az őszi lányra sem. Senkire. Csak magamra. MINT EGY ELBASZOTT FÉLISTENRE.

A péntek viszonylag eseménytelenül telt el. Talán kivéve azt, hogy megjött Ő is a férjével és a barátaikkal. Odamentem persze köszönni, meg koccintani valamivel, ha már úgy is egész nap ittam, de a szeme üres volt. Az üresebb mint bármikor eddig.

Az esti koncerteken, és az utána következő buliban kereste a társaságom. A férje már este 11-kor lefeküdt aludni. Biztos gondolta, ha velem van nem környékezik meg a lúzerebbnél lúzerebb srácok, akik csak maximum álmodhatnak róla. Én éveken át megvédtem őt ezektől. Most nem. Most leszartam, mentem inni, tombolni a barátaimmal. És csak messziről láttam. Rám nézett, és akkor, ott, részegen, megint ott volt a szemében ha csak halványan is. De már hiába.

Valamikor reggel, már napsütésben feküdtem le. Teljes delírium uralta elmém, pörögtem, éltem. Ha a szervezetem nem lázad fel, talán le sem fekszem aludni arra a pár órára szombat délelőtt. Pár óra alvás után ott folytattuk ahol abbahagytuk. Csak ittunk, beszélgettünk és buliztunk a barátaimmal. Csak az volt a fontos, hogy ott vagyunk együtt, és végre tavasz van, és fesztivál.

Most itt ülök az irodában. Csütörtök van, és még mindig a hatása alatt vagyok az egy héttel ezelőtt történteknek. Végre éltem kicsit. Végre ha csak egy estére is felejtettem kicsit. De tudom, ahogy telik az idő, visszamásznak majd a tudatomba. Ő is és a gyönyörű őszi lány is. Sajnos valamennyire örökre a lekemben ragadtak, és vissza vissza térnek. Pedig lehetne ez másképpen is. Talán azért mert olyan "valamiket" kaptam tőlük, amiket senkitől még, csak maximum órákra.

Hiába a sors egy geci, na...

Fejem fáj, hideg ráz
Pedig tudtam jól, hogy
Néha érsz csak rám
Elnémult, régen őrjöngő múlt
Felismerést nyújt, hisz

Nem kívánsz engem úgy már
Nem is igen hajlanál rá
Én szívvel hallok
S roppanásig hajlok
Most szívesebben hallanék mást
Mellkasodból ordítást
De kongó kamrákat kínálsz