Mikor azt hiszed mindent tudsz... Hát nem...   Hétfő reggel van. Itt ülök az irodában, és gondolkodom. Gondolkodom ezen az éjszakán, volt-e olyan pillanat amit megbántam azóta így vagy úgy. Bármennyiszer végig pörgetem az eseményeket az agyamban, ugyanarra a döntésre kell jussak: egyetlen percét…

Megint álmodtam...   Ott voltatok Ti mindketten. Te aki a vég voltál, Te aki a kezdet lehettél volna. Egy szakadék szélén álltam. Lenéztem és lent csak a sötétséget láttam. A véget nem érő sötétséget. Megfordultam és ott álltatok egymás mellett, velem szemben. Éreztem az illatotokat, néztelek…

 Az első vers ami 10 perc alatt született.    Pontosan azért olyan, amilyen, de talán kifejezi mindazt amit a hideg idő beköszöntétől, a tél eljövetelének kezdetétől érzek. Minden egyes télen. Ezt más nem érzi, csakis aki ebben él... és csakis az akinek két élete van.   Rohadtul vártad már, vége…